Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Heelys

Heelys gurulós cipők

 

A Heelys-t egy Roger Adams nevezetű amerikai középkorú úriember találta ki. Kaliforniában a tengerparton üldögélve nosztalgikus hangulatban bámulta a gyerekeket, amint görkorcsolyáznak, s ekkor született meg fejében a Heelys, azaz az egygörgős "korcsolya" ötlete.

Visszatért a gyökerekhez, a korcsolyához (hisz gyermekként már nagyon fiatalon megtanult görkorcsolyázni) és 2 évig kísérletezett otthon a garázsban. Először egy vajazókéssel esett neki egy sportcipő sarkának, hogy helyet csináljon egy görgőnek. A fejlesztés során az utcabéli gyerekeken próbálta ki a prototípusokat, az ötlet működött, a gyerekek imádták.

1998-ban megalakította a Heeling Sports Limited-et.

Az első pár Heelys-ek 2000 novemberében kerültek a boltokba Amerikában, azóta exponenciálisan növekszik az értékesítés. Eddig már több, mint 5 millió pár cipőt adtak el.

Az amerikai piacok után Japán meghódítása következett, majd 2005-ben az európai terjeszkedés került a fókuszba, ennek része a magyar termékbevezetés is. A termék sikere azóta is töretlen, tavalyi év folyamán több, mint 1 millió párat értékesítettek Európában.

Rendezés:

Heelys Pro 20 LG black/multi

Raktáron

Heelys Pro 20 LG gurulós cipő lányoknak, fekete alapon nagyméretű színes logóval. Kerekeken gördülve tudsz suhanni, a kerekeket kivéve pedig remek szabadidő cipő.

(A doboz tartalmazza a kerekeket, a sarokdugókat és a kiszedő szerszámot.)

31.990 Ft

Heelys X Minecraft Pro 20 green/black/green

Raktáron

Heelys X Minecraft Pro 20 limitált kiadású gurulós cipő fiúknak. Kerekeken gördülve tudsz suhanni, a kerekeket kivéve pedig remek szabadidő cipő.

(A doboz tartalmazza a kerekeket, a sarokdugókat és a kiszedő szerszámot.)

31.990 Ft

Heelys Classic Em black

Raktáron

Heelys Classic Em gurulós cipő lányoknak fekete csillámos felső résszel. Kerekeken gördülve tudsz suhanni, a kerekeket kivéve pedig remek szabadidő cipő.

(A doboz tartalmazza a kerekeket, a sarokdugó és a kiszedő szerszám nem tartozék!)

29.990 Ft

Heelys Rezerve Low black/pink/multi

Raktáron

Heelys Rezerve Low gurulós cipő lányoknak fényes felső résszel és vastag talppal. Kerekeken gördülve tudsz suhanni, a kerekeket kivéve pedig remek szabadidő cipő.

(A doboz tartalmazza a kerekeket, a sarokdugókat és a kiszedő szerszámot.)

31.990 Ft

Heelys Pro 20 black/rainbow/neon pink

Raktáron

Heelys Pro 20 gurulós cipő lányoknak, fekete alapon színes mintával. Kerekeken gördülve tudsz suhanni, a kerekeket kivéve pedig remek szabadidő cipő.

(A doboz tartalmazza a kerekeket, a sarokdugókat és a kiszedő szerszámot.)

31.990 Ft

Heelys Rezerve Low s.gray/black/g.gray

Raktáron

Heelys Rezerve Low szürke gurulós cipő fiúknak, vastag talppal. Kerekeken gördülve tudsz suhanni, a kerekeket kivéve pedig remek szabadidő cipő.

(A doboz tartalmazza a kerekeket, a sarokdugókat és a kiszedő szerszámot.)

31.990 Ft

Heelys X Minecraft Pro 20 black/green

Raktáron

Heelys X Minecraft Pro 20 limitált kiadású gurulós cipő fiúknak. Kerekeken gördülve tudsz suhanni, a kerekeket kivéve pedig remek szabadidő cipő.

(A doboz tartalmazza a kerekeket, a sarokdugókat és a kiszedő szerszámot.)

31.990 Ft

Heelys Classic pink/multi

Raktáron

Heelys Classic rózsaszín-kék színátmenetes gurulós cipő lányoknak, ezüst logóval és csillogós ezüst fűzővel. Kerekeken gördülve tudsz suhanni, a kerekeket kivéve pedig remek szabadidő cipő.

(A doboz tartalmazza a kerekeket, a sarokdugó és a kiszedő szerszám nem tartozék!)

26.990 Ft

Heelys Pro 20 black/rainbow cursive

Raktáron

Heelys Pro 20 gurulós cipő lányoknak, színes logóval és szivárvány színű fűzővel. Kerekeken gördülve tudsz suhanni, a kerekeket kivéve pedig remek szabadidő cipő.

(A doboz tartalmazza a kerekeket, a sarokdugókat és a kiszedő szerszámot.)

29.990 Ft

Heelys Rezerve Low black

Raktáron

Heelys Rezerve Low egyszínű fekete gurulós cipő fiúknak, vastag talppal. Kerekeken gördülve tudsz suhanni, a kerekeket kivéve pedig remek szabadidő cipő.

(A doboz tartalmazza a kerekeket, a sarokdugókat és a kiszedő szerszámot.)

31.990 Ft

Heelys Split black/red

Raktáron

Heelys Split gurulós cipő fiúknak, óriás Heelys felirattal az oldalán. Kerekeken gördülve tudsz suhanni, a kerekeket kivéve pedig remek szabadidő cipő.

(A doboz tartalmazza a kerekeket, a sarokdugókat és a kiszedő szerszámot.)

31.990 Ft

Heelys Classic red/black

Raktáron

Heelys Classic piros-fekete mintás gurulós cipő fiúknak. Kerekeken gördülve tudsz suhanni, a kerekeket kivéve pedig remek szabadidő cipő.

(A doboz tartalmazza a kerekeket, a sarokdugó és a kiszedő szerszám nem tartozék!)

26.990 Ft
Az oldal tetejére